legbensőbb félelmem…
2009. januárja óta az, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetem a munkámat teljesen függetlenül attól, hogy milyen minőségben végzem azt. mert bizonyos pillanatokban nem az számít, hogy a munkádat jól végzed-e, hanem az, hogy éppen milyen pozícióban és környezetben vagy. a 2008-as világválság óta a munkáltatók a legváratlanabb pillanatban építenek le, rúgnak ki embereket a rossz piaci viszonyokra hivatkozva (akkor is, ha ezt éppen semmi nem indokolja).
az egész azzal kezdődött, amikor középvezetőként 2008. decemberében részt vettem egy vezérigazgatói tájékozatón, ahol azt akarták elhitetni velünk, hogy a cég anyagilag stabil, akár rossz piaci viszonyok között is képes áthidalni 2-3 évet. majd 2009. januárjában egy küldöttség megjelent a telephelyünkön (nem telt el egy egész hónap a két esemény között) és egyik pillanatról a másikra bezárták az irodát, szélnek eresztve a 11 embert…
utána még egy ideig fél szemmel figyeltem, hogy az egykor kedvenc munkahelyemről milyen szisztéma szerint építenek le embereket (közel 100 főt), és azt láttam, hogy bizony nem az számított, hogy valaki tehetséges-e vagy sem, vagy hogy jól dolgozik-e vagy sem, vagy a munkájára szükség van-e vagy sem. az ilyen jellegű döntések mind pénzügyi alapon dőltek el… és a jövőben is így fognak eldőlni…
ezért félek szinte minden pillanatban függetlenül attól, hogy a cégnek jól megy-e, függetlenül attól, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy a munkámat a lehető legjobban végezzem, hogy vajon mikor mondják azt az egyik pillanatban, hogy holnap már nem kell bemennem dolgozni… mert egyszer ezt már átéltem…
ezt a bejegyzést whiskeycola tumblr posztja ihlette.
